CÉGISMERTETŐ

Gyárunkat a múlt század második felében alapították, azzal a céllal, hogy a mezőgazdaság részére korszerű gépeket gyártson, majd ebből a tevékenységből fejlődött ki a tüzelőberendezések gyártása. Az első ANYO olajégők 1962-ben készültek, először mezőgazdasági szárítókhoz, később pedig különböző lakossági és ipari kazánokhoz, kemencékhez, hőlégfúvókhoz.

A 70-es években a magyarországi gázhálózat építésével egyidőben kifejlesztettük az ABG gázégő sorozatunkat is. 1992 óta gyárunk teljes egészében magántulajdonú olasz-magyar, majd immár teljes mértékben magyar vállalat lett.

A magyar tulajdonosok - egyben a cég vezetői - több évtizedes gyakorlattal rendelkeznek a tüzeléstechnika területén.

A tulajdonosváltás után a régebbi termékeket korszerűsítettük és teljesen új termékek (SGB, AM és AMR sorozatú olaj, gáz, illetve alternatív égők) gyártását vezettük be.

Újabb gyátmányaink a HG és HGV típusú gázégőcsalád, melyet technológiai célú levegő fűtésére fejlesztettünk ki és megfelelően kialakított légcsatornába építhető be.

Ezenkívűl folyamatosan fejlesztünk egyedi igényeknek megfelelő, biogázok és technológiai gázok, illetve olajok eltüzelésére alkalmas égőket.

Az alkatrészeket neves európai gyártóktól szerezzük be.

A GB-Ganz Kft. az égők gyártása és forgalmazása mellett foglalkozik melegvízkazánok és alkatrészek értékesítésével.

A termékek értékesítése a Kereskedelmi Irodánkon és szerződéses partnereinken keresztül történik.

A gyártmányaink üzembe helyezését és garanciális ellátását a gyári szerviz mellett országos szerződéses szervizhálózattal biztosítjuk.

Jelenleg termelésünk nagyobb hányadát külföldön értékesítjük, ahol saját tulajdonú cégek, illetve szerződéses partnerek képviselnek bennünket.

Termékeink minőségét szavatolja az MSZ EN ISO 9001:2015 szabvány szerinti tanúsított minőségirányítási rendszerünk.

Termékeink  rendelkeznek CE minősítéssel.


ORSZÁGOS KERESKEDELMI ÉS SZERVÍZHÁLÓZAT
NEMZETKÖZI KERESKEDELMI ÉS SZERVÍZHÁLÓZAT
MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER
CE MINŐSÍTÉSEK
2 ÉV GARANCIA



Vissza

GB-Ganz Tüzeléstechnikai Kft. 1103 Budapest Szlávy u. 22-30. Tel: 1-260-2727 Fax: 1-260-0033 E-mail: gbganz@gb-ganz.hu

ARABI Kft GB-Ganz Területi Kereskedelmi Képviselet. 8300 Tapolca Juhász Gyula u. 2/1. Tel/Fax: 87/510-670 E-mail: info@arabi.hu